Díjátadó ünnepség teremavatással Lakiteleken
Két éve 53 éves korában elhunyt Gulyásné Gyöngyösi Gyöngyi grafikusművész emlékére rendeztek kiállítást és a nevéről elnevezett termet is avattak Lakiteleken.
Legyen kapocs a TEGNAP, a MA és a HOLNAP között címmel, Lendvainé dr. Erki Mária gyógyszerész a Mákvirág Galéria és Drogéria tulajdonosa, I. Gyöngyösi Gyöngyi Képző- és Iparművészeti versenyt hirdetett helyi általános iskolások részére, melynek a témája az angyal volt. Szinte alig lehetett elférni a galériában annyian mentek el szülők, tanítványok, kollégák, akik ismerték és szerették Gyöngyösi Gyöngyit – aki az iskola rajztanára volt és fiatalon, két évvel ezelőtt hunyt el –, hogy részesei legyenek az ünnepségnek. Ott volt férje, a szintén képzőművész Gulyás Géza és édesanyja Gyöngyösi Györgyné is, aki négy évvel ezelőtt vesztette el férjét. Az ünnepség kezdeteként Pongrácz Márta énekelt, dr. Lendvai Dénes pedig gitáron kísérte. Lendvainé dr. Erki Mária köszöntőjében visszaemlékezett arra az időszakara, amikor Gyöngyösi Gyöngyi még oktatott, alkotott és tanított. Megemlékezett azokról a helyi lakosokról, akiket mindenki ismert a településen, de már nem lehetnek közöttünk. Említette az égi páholyban lévőket: Szentirmay Barnát, dr. Kovács Gyulát, Varga Sándort, Windeisen Pált, Gyöngyösi Györgyöt és a lányát, Gyöngyösi Gyöngyit, akiről most termet neveztek el a Mákvirág Galériában Drogériában. A táblát Lendvai Dániel leplezte le, és Bagi Ferenc plébános áldotta meg.
Az általános iskolások által készített képeket szakértő zsűri értékelte, melynek elnöke Gulyás Géza volt, tagjai pedig: Szelesné Kása Ilona, Czinege Edit, Pongrácz Márta, és Olajos István. Gulyás Géza értékelte a gyermekek munkáját, kik közül jó néhánnyal felesége kezdett el foglalkozni. Elmondta, hogy az alkotások közül vannak remekművek, amelyek sokkal érettebb képet mutatnak, mint azt a gyerekek kora miatt el lehetne várni. Első helyezést ért el Németh Réka 3/a osztályos, csoportos munkában pedig a grafika tanszakos tanulók: Tálas Gergő Áron 3/b, Kakó Hanna Flóra 2/b, Faragó Bianka Barbara 2./b, Bódi Réka 3/c, Szabó Ivett 2/b. Második lett Vass Boglárka 1/a, csoportos munkában a grafika tanszakos tanulók: Csille Lajos 6/a, Nádudvari Szabolcs 2/a, Németh Réka 3/a, Czombos Gergely László 5/a, Szűcs Kata 4/c, Bátor Béla 2/b, Cseh János Tamás 6/a, Csíkos Anna 6/b, és Szabó Ivett 2/b. Harmadik helyezést ért el Tóth-Péli Márk 3/a, csoportos munkában a grafika tanszakos diákok: Tálas Regő Áron 3/b, Csille Lajos, Szűcs Kata, Bódi Réka és Tóth-Péli Anna 5/a. Különdíjban részesült Kőszegi Zsófia 2/b, Földvári-Nagy Anna 1/b, és Papp Kincső 7/a osztályos tanuló. A kiállítást 2014. január 31-ig tekinthetik meg az érdeklődők.