Múlt

1997-ben alapítottam a Mákvirág Galériát-Drogériát Lakiteleken.
Profilját tekintve: Drogéria – gyógynövények, teák, egészségmegőrzést segítő termékek, kozmetikumok stb. értékesítése hozzáértő szakember által – vagyis a test gyógyítása.
a Galéria – festmények, szobrok, kézműves termékek, régi magyar mesterségek bemutatása, kiállítások rendezése, fiatal művészek, alkotók felkutatása, helyet adván munkáiknak – vagyis a lélek gyógyítása.

 

Célunk: Tisztelgés a művészetek, a művészek és alkotók előtt és elvarázsolni az oda betérőt.

Mottónk: "Nulla die sine linea" azaz "Ne teljék el nap rovás nélkül", mely a galéria külső, úgynevezett művészfalán is olvasható.

Fővédnökünk: Dr. Kraszkó Károly, főtanácsos főgyógyszerész, aki Lakitelek ékszerdobozának nevezte a létesítményt.

2002-ben ugyanitt megnyitottam a Dr. Kiss Ágoston Emlékszobát. Lakitelek első körorvosának "rendelőjét" , mely a hagyatékot gondozza és mutatja be, idézvén a régi orvosi rendelő hangulatát.

Eredeti dokumentumok, orvosi műszerek, könyvek, kitüntetések, oklevelek, eredeti diploma, berendezési tárgyak idézik a "puszták orvosát" és Lakitelek életét az 1930-as évektől. Igazi kordokumentum.

2007-ben, a tízéves évfordulón meghirdettem a Lakiteleki Művészetek Napja rendezvényt, minden év májusának utolsó péntekjén. Ezt Lakitelek Képviselőtestületének 59/2007./V.29. határozata is jegyzi.Ez a nap a művészek alkotók és művészetek igazi ünnepe Lakiteleken, akik elhozzák alkotásaikat a Mákvirágba, díszbe öltöztetvén a galériát, elvarázsolván az oda betérőt. Minden évben egy-egy fiatal alkotó kiállítását is megnyitjuk, alkalmat adván neki a bemutatkozásra. Egy délután ahol az alkotók hagyják, h megünnepeljük őket, hisz nélkülük nehezen élhetőek lennének a hétköznapok.

A Lakiteleki Művészetek Napja az irodalom és a zene napja is.

2010-ben díszvendégünk Buda Ferenc Kossuth díjas költő műfordító volt.

2011-ben pedig Tóth Erzsébet József Attila-, Arany János- és Ratkó József díjas költő, író, publicista volt.

Igazi Mentális Majális ez a nap.

2011-ben a nap folytatódott bővült a Művészetek Éjszakájával. –Koncert, örömzene, éjszakai alkotások /festők, keramikus stb./, táncház, igazi Karnevál.

2011-ben a Mákvirág Drogéria-Galéria részt vett a Lakiteleki Ünnepi Hét rendezvényen.

Művészfal: A drogéria külső fala, melynek felirata: "Nulla die sine linea" alá művészeink és alkotóink írják fel nevüket. Üzenet a jövőnek.

 
 
 

Kéznyomat galéria -2007-ben alapítottuk. Minden évben díszvendégünk illetve egy-egy vendégünk agyagba nyomott kéznyomatát hagyja nálunk. Memento az utókornak.

 

A kéz galéria tagjai:

  • Csinger Sándorné Nyugdíjas tanárnő
  • Kotvits Jánosné nyugdíjas tanárnő
  • Csányi János nyugdíja tanár
  • Buda Ferenc Kossuth díjas költő műfordító
  • Tóth Erzsébet József Attila-, Arany János- és Ratkó József díjas költő, író, publicista
  • Anka Balázs Lakitelek polgármestere
  • Varga Sándor Lakitelek polgármestere
  • Felföldi Zoltán Lakitelek polgármestere
  • Dr. Kraszkó Károly Főtanácsos Főgyógyszerész
  • Bagi Ferenc plébános Lakitelek
  • Szabó Tamás lelkész

A lakiteleki Mákvirág Galéria- Drogériát a Lakiteleki Értéktár Bizottság 2014-ben helyi értékké nyilvánította.

A Mákvirág Galéria-Drogéria állandó kiállításokkal várja egész évben látogatóit.

Térjen be hozzánk! Feledje pár pillanatig a kinti világot.

Mi várjuk Önt!

Lendvainé dr. Erki Mária
tulajdonos

 
;